Váratlan utazás

Ha van egy jó történeted utazásaidról, vagy csak egy szép fotód, küldd el a vutazas@gmail.com e-mail címre!

Kövess minket!



Álomállás

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

700 (1) a380 (1) acer (1) airbus (1) air france (3) aktív pihenés (1) alpok (1) amerika (1) amszterdam (1) animáció (1) atombunker (1) ausztria (3) babits (1) balaton (2) bangkok (1) bank (1) bázel (1) belépő (1) belföld (12) belföldi utazás (2) berlin (4) boeing (1) bor (1) boszorkány (1) budapest (2) bükfürdő (1) bulgária (1) busz (1) compaq (1) crj (1) csomag (1) cunami (1) dell (1) dinó park (1) díszvendég (1) dobogókő (1) easyjet (1) eiffel torony (1) élő (1) el camino (1) érdekesség (1) esküvő (1) expedíció (1) extrém (1) faaker see (1) facebook (2) falu (1) farsang (1) felújítás (2) felvonulás (1) ferihegy (1) fesztivál (1) film (2) fizetés (1) földrengés (1) fotó (5) fotómegosztás (1) franciaország (2) germanwings (1) golden gate (1) Gyermekvasút (1) gyermekvasút (1) gyógyszálloda (1) gyógyvíz (1) győr (1) hajó (1) hajózás (1) hamburg (1) hárs hegy (1) hévíz (1) himalája (2) himalája expo (2) hír (1) hírek (1) hollandia (1) horvát (1) horvátország (1) horvát tengerpart (1) hotel (1) időjárás (1) imázsfilm (1) india (2) interlaken (1) itb (3) izland (1) japán (1) játék (2) jegyek (1) jfk (1) jungfrau (1) jungfraujoch (1) karib tenger (1) karintia (2) kastela (1) kate middleton (1) kedvezmény (1) kényelem (1) keszthely (1) kiállítás (4) kielce (1) kirándulás (2) klm (2) kórház (1) krakkó (1) külföld (1) kultúra (4) kütyü (1) légitársaság (5) lengyelország (1) lenovo (1) liszt ferenc repülőtér (1) london (2) london 2012 (1) lost&found (1) low cost (1) magyarország (1) malév (2) maszk (1) mekong (1) mezőkövesd (1) meztelen (1) miami (1) modell (1) münchen (1) munka (1) múzeum (4) németország (5) netbook (1) new york (1) nyár (1) nyaralás (6) nyereményjáték (1) oktoberfest (1) olaszország (1) olcsó (1) olcsó nyaralás (1) olimpia (1) origo (1) origo utazás (1) oststeiermark (1) párizs (1) parkhotel (1) pihenés (1) programok (1) reklám (4) reklámfilm (1) repülés (9) repülő (5) repülőgép (3) repülőjegy (2) repülőtér (1) san francisco (1) síelés (1) skanzen (1) slide show (1) sopron (1) sör (1) spanyolorsazág (1) split (1) stákerország (1) st marteen (1) svájc (8) swiss (2) szálloda (4) számítógép (1) széchenyi pihenő kártya (1) szekszárd (1) szentkereszt (1) szép (1) szerelem (1) sziklakórház (1) sztrájk (1) tavasz (1) tensi (1) thaiföld (1) tipp (2) titok (1) tokió (1) top of europe (1) törökország (1) transzfer (1) tripadvisor (1) tripwow (1) trogir (1) trükk (2) tsunami (1) túrázás (3) turizmus (1) twitter (1) üdülési csekk (1) üdülési jog (1) ülés (1) utazás (55) utazás 2011 (7) utazás kiállítás (7) utzás (1) vár (1) városnézés (2) varsó (1) vasút (1) vendégposzt (2) videó (2) villach (1) vilmos herceg (1) virág (1) vonat (2) vulkán (1) wallis (2) wellnes (1) wellness (1) youtube (1) zichy (1) zsóry fürdő (1) Címkefelhő

Vendégposzt: Az első magyar Mekong-expedíció

2011.05.23. 19:42 - Szudvari

Címkék: bangkok thaiföld expedíció vendégposzt mekong

Egy újabb vendégposzt következik, egy igazi evezőstől, aki nem csak a hazai vizeket ismeri kiválóan, hanem az első magyarként a Mekongot is végigevezte. Most az ő beszámolóját olvashatjátok: 

Miután a közel 200 kilométert eveztem a Mekongon, rengeteg embernek elmeséltem az átélt kalandokat. Senki sem hallott egyetlen magyarról sem, aki komoly távot tett volna meg  a folyón. De a lényeg nem is ez, hiszen az átélt élmények úgysem hasonlíthatók semmihez. A fontos az, amit az Úton megtanulhatunk.

Nem előre megfontolt tervekkel érkeztem Bangkokba 2006 februárjának elején, inkább csak az ismeretlen Ázsia, a rengeteg különlegesség és sokféle csoda vonzott, amikről már korábban hallottam. Napokig kóboroltam a város turistagettójában és azon kívül, lenyűgözött a helyiek kedvessége, akik más, bővebb mércével mérik a mosolyt, mint az európai emberek.

Néhány nap városnézés és tájékozódás után a kambodzsai főváros, Phnom Penh felé vettem az irányt. Az út két napig tartott, a kambodzsai oldalon az út olyan kátyús volt, hogy háromszor lett defektes a busz. A sofőrök azonban mindig percek alatt megoldották a kerékcserét – láthatóan nagy gyakorlatuk volt…

Tinédzser korom óta karatézom, így nagyon megörültem, amikor megtaláltam a helyi válogatottat. Nagyon kedvesen fogadtak, többször is edzettem velük, érdekes volt látni, hogy számukra is ugyanazt jelenti a karate, mint nekem.

70 kilométerre Phnom Penh-től néhány napig önkéntesként angolt tanítottam egy kis faluban, helyi fiúcskáknak és lányoknak. Itt találkoztam két korombeli izlandi sráccal, akik szintén tanítottak. Tele voltak nagyratörő tervekkel, a következő állomásuk Laosz volt, ahol a Mekongon akartak evezni egy-két napig. Amikor meséltem nekik, hogy Magyarországon évek óta kenus vízitúrákat szerveztem és vezettem, egyikük rám mutatott, és annyit mondott: „Velünk jössz.” Bennem persze forrt a tettvágy, így azonnal igent mondtam. Később egyikőjüknek komoly fogfájása támadt. Emiatt úgy döntöttek, hogy Bangkokot választják úticélul, kénytelenségből.

Én egyedül maradtam az ötlettel, ami lassacskán nem is tűnt annyira őrültségnek. Az elkövetkező közel két hétben lépésről-lépésre közelítettem a városkához, amit kiindulási helyül választottam. Összeszedtem a legfontosabb felszerelést: egy traktorbelsőt, amihez a hátizsákom kötöztem, hogy ne süllyedjen el, ha felborulnék. Térképet is találtam. Na nem kell katonai precizitásra gondolni, 1cm 5 kilométert szimbolizált, ami annyit jelent, hogy egy icipici fekete téglalapocska jelképezett egy falut. A Mekong örvényeit nem jelölte…

Úgy terveztem, hogy Luang Prabang-ból, a régi fővárosból busszal megyek Huay Xai-ig, majd a Mekongon evezek vissza ugyanoda. Semmit sem tudtam a folyóról, a benne élő állatokról és az esetleges veszélyekről; valójában nem tudtam, hogy tervem vajon teljesen őrültség vagy esetleg tényleg megvalósítható. Egy fiatal lao-t megkértem, hogy jöjjön le velem a folyópartra, hátha sikerül megtudnunk valamit a kapitányoktól, akik rendszeresen járják a vizet.

„- Vannak veszélyes állatok a Mekongban? Nincsenek (a világ legnagyobb édesvízi halát, mekongi óriásharcsát elfelejtette). Le lehet evezni Huay Xai-ból Luang Prabangba? Lehetséges.”

A baj csak az volt, hogy a kiejtéséből nem tudtam rájönni, possible-t (lehetséges) vagy impossible-t (lehetetlen) mondott? Úgy döntöttem, hogy az előbbit…

Az útlevelem Laosz talán egyetlen könyvtárában hagytam letétben, egy buddhizmusról szóló könyvért cserébe.

Huay Xai-ban megvettem az egyetlen valamirevaló vízi járművet, amely többé-kevésbé megfelelt az elképzeléseimnek (vagyis lehetőleg ússzon a vízen, legyen esélyem egyedül navigálni és elférjek benne. Ez utóbbi feltétel épphogy átment a vizsgán, csak nagy nehezen préseltem be magam minden beszálláskor.) A tulajdonos éles ésszel mérte fel szorult helyzetemet és nem sokat engedett az árból. Ez a helyzetem pedig estéről-estére csak rosszabbodott, amikor ki kellett szabadítanom hátsó felem a hajótest öleléséből. A közel hét méter hosszú, de hatvan centinél sehol sem szélesebb jármű stabilitását egy vízen úszó orsóéhoz tudnám leginkább hasonlítani, amit ha megpörgetnek, nem áll meg egykönnyen.

A piacon vettem ennivalót, melyről úgy véltem kitarthat akár két hétig is. Mik kerültek kosaramba? Rizs, szárított hal, banán, több vastag, tányér alakú müzliszelet, mely sült krumplit, szárított almát és banánt tartalmazott, mindezt pedig sűrű méz tartotta össze. Vettem még különböző zöldségeket, 25 liter ivóvizet és csodák csodája: egy csokit is találtam. Állaga alapján a készítője Buddhával lehetett kortárs, de ekkora kincstől semmi sem tántoríthatott el.

A parton 5-6 kíváncsi lao fiatal leste minden mozdulatomat. Előző este vettem egy tányér alakú, szalmából készült valamit, gondoltam, nap ellen éppen megfelel. Pakolás közben feltettem, nagy meglepetésükre. Kiderült: az eszköz nem véletlen tányér alakú, ugyanis éppen annak használják a helyiek. Egyikük nevetve elvette tőlem és fejembe csapta saját vietnámi kalapját.

A folyó kezdetben nagyon szeszélyes volt, nem hagyott egy perc nyugtot sem. Állandóan ébernek kellett lennem, mert a hajóm a vacak lapáttal, egyedül, szinte irányíthatatlan volt, a sodrás erőssége folyton változott, a meder pedig tele volt sziklazátonyokkal. Amikor a túl nagy partmenti sziklák miatt nem láttam, hogy mi következik, kikötöttem, és legyalogoltam néhány száz métert. Helyenként tényleg habzott, őrjöngött a víz, a sodrás útjában hatalmas sziklák álltak, kiszámíthatatlan örvények tették lehetetlenné a kormányzást. Ilyenkor igyekeztem kitalálni merre akar vinni víz, és próbáltam nem ellenében, hanem vele haladni. Éppen annyira kormányozni a járgányt, hogy megússzam borulás nélkül, nem elhasználva minden erőmet. Sokszor bizony jól jött több éves vadvizi evezős tapasztalatom. Megtanultam, hogy nem szabad a jövőn görcsölni, csak ezen a kanyaron kell túljutni. A következő kanyar a következő percek feladata, a jelen pillanatban a jelen feladatát kell megoldanom.

Összesen öt napot töltöttem vízen, ezalatt nyolc olyan helyzetben voltam, ami nyilvánvalóan életveszélyes lett volna, ha borulok. A kalap pedig rendkívül hasznosnak bizonyult, mivel alakjának köszönhetően felerősítette a zajokat, így előbb hallottam meg a közelgő zúgókat, mintsem láttam volna. Többször csak egészen közel a sziklákhoz tudtam elmanőverezni és a hullámok végigcsaptak a hajó oldalán, akár húsz-harminc liter vizet döntve a hajóba. Ilyenkor nem tehettem semmit, csak tehetetlenül figyeltem, és igyekeztem megtartani az egyensúlyt. Máskor viszont olyan békésen folydogált a Mekong, mintha csak egy lenne a rengeteg szelíd vízibivaly közül, melyek inni jártak a partjára.

Sokszor partmenti falvak mellett haladtam el, messziről látszottak az elszáradt pálmalevelekkel borított háztetők. A helyi férfiak többnyire halászattal, a nők aranymosással foglalkoznak. Egyszer a következő párbeszéd zajlott le körülöttem, és az út során egyetlen angolul beszélő férfi között:


- "Mostanában gyakran járnak erre fehér emberek.
- Igen? - kérdeztem.
- Igen. Tavaly is evezett itt egy francia férfi."

Itt, a kis falvakban az asszonyok még általában a hagyományos alsó öltözéket, a sarong-ot hordják. Ez egy nagy, téglalap alakú, színes, nagyon vékony anyagból készült ruhadarab, melyet a derekuk köré kötnek. A világnak ezen a táján a versenyszellem szinte ismeretlen fogalom, de a szebbnél szebb darabokat elnézve éreztem, hogy a hiúság nem az.

Általában délután négy óra körül már nagyon fáradt voltam, ezért ha a már jól ismert banánlevelekkel fedett háztetőket pillantottam meg, akkor kikötöttem. Ilyenkor a parton játszadozó pár éves gyerekek sikítva menekültek előlem, szaladtak fel a házak felé. Mire felsétáltam a magas parton, addigra már egy csoport felnőtt várt. Elmutogattam, hogy nagyon fáradt vagyok. Mindenhol végtelen, szívből jövő kedvességgel találkoztam, az volt az érzésem, hogy itt a ’vendégszeretet’ szó igazi tartalmat nyer, büszkén és boldogan segítenek. Aki azonnal felajánlja a házát egy ismeretlennek, az csak jó ember lehet. Ebben sosem csalódtam.

Esténként bőségesen megvendégeltek. A földön ültünk egy nagyon kicsi, vesszőből font, mozgatható asztal körül. Mindenki tört magának khao niao-t (ragadós rizs, mely olyan jelentőségű a konyhakultúrában, mint a magyarban a kenyér). Ezután a khao niao-t belemártották valamelyik szimpatikus mártásba, vagy mekongi halból készült levesbe, és így fogyasztották. Többször is találkoztam egy furcsa, zöldszínű, gyenge ízű porral, fogalmam sem volt mi lehet. Mint mindenből, ebből is szedtem. Később megtudtam, hogy kiszárított, majd porrá őrölt mekongi zöldmoszat volt. Nem ütött nagyon szíven a dolog, előző hónapokban már ettem rostonsült szöcskét, férget és pókot is. Régóta a fejemben volt a kérdés: Hol a határ az elviselhető szegénység és a nyomor között? A különbség, azt hiszem, a mindennapi éhezésben van. A laosziak (laók), úgy láttam, nem éheznek.

Az emberek annyira közvetlenek voltak egymással, mintha az egész falu egyetlen család lenne csupán, mindent áthatott a béke, a kedvesség és a szeretet. Egyszer megpróbálták rámbeszélni a házigazda lányát, mondván, hogy maradjak ott velük. Csábító volt az ajánlat, de nem feledkezhettem meg a célomról, így udvariasan visszautasítottam az ajánlatot. Az egyik estén tényleg a fél falu összegyűlt (kb. 50 ember) és hatalmas kártyacsatát rendeztek a verandán.

Eredetileg 320 kilométert terveztem. Egy lehetőségem volt, hogy előbb befejezzem a túrát, Pak Beng-ben. Itt újra megkérdezem egy kapitányt a további veszélyekről. Válasz helyett elkezdett az ujján számolni és közben lao szavakat mondott hozzá. A mellette álló srác magyarázatként hozzáfűzte, hogy azoknak a falvaknak a nevét sorolja, ahol veszélyes zúgók vannak. Kilencig jutott. Nyolc életveszélyen voltam túl, istenkísértésnek éreztem még kilencnek nekivágni. Úgy gondoltam, mindent megadott a Mekong, amit adhatott. Mohóság lenne még többet akarni.

Ekkorra már borzasztóan kimerült voltam. Nehezemre esett felsétálni a parton, vagy kicsit erősebb tempóban evezni, ha úgy hozta a szükség. Sok tényező együttes hatására Pak Beng-ben eladtam a hajót, a mentőmellényt, a kalapot pedig egy parton játszadozó gyerkőc fejébe nyomtam.

Másnap egy menetrendszerű hajón találkoztam egy buddhista szerzetessel, aki fél óra alatt több kérdésemre adta meg a választ a világ dolgairól, mint előtte bárki. Vele tartottam Kínába, majd az otthonába, Thaiföldre. Meditálni tanított, Buddha tanairól mesélt.

A hajón, miközben beszélgettünk, egy ideig a vizet néztem, és azt találgattam: vajon lett-e volna esélyem. Aztán ráébredtem, hogy nem ez a fontos, és belemélyedtem egy beszélgetésbe, ami két hónapig nem ért véget. Már azt hittem, nem adhat többet a folyó, de talán cserébe, mert tisztelettel bántam vele, hatalmas kinccsel ajándékozott meg.

Egy évvel később itthon folytattam a vízitúrázást, később létrehoztam az Evezz Velem Egyesületet. Célom, hogy néptelen hazai vízi országútjainkon akár teljesen tapasztalatlan vízitúrázóknak is olyan élményt nyújtsak, melynek alapszavai a barátság, az együttműködés és a spontán jókedv. Vízitúráinkon hangulatos folyóparti környezetben nyaralhatsz, miközben  a hangsúlyt nem a fizikai teljesítményre, hanem a gondtalan vidámságra és színes kalandokra helyezzük. Lapátra fel!

Köszönjük a képeket és a beszámolót Gárdonyi Zsoltnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://varatlanutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr602926887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása