Pár héttel ezelőtti berlini látogatásunk után, most lehetőségünk volt egy egynapos párizsi kiruccanásra. Eleinte jó ötletnek tűnt egy "Párizs 2 óra alatt" guide összeállítása, de be kellett látnunk ez lehetetlen.
Egyrészt azok a látványosságok, amiket mindenki szeretne megnézni elég messze vannak egymástól, másrészt Párizsban valami olyat éreztünk amit máshol még soha: Ennek a városnak lelke van. Párizst nem lehet, és nem is szabad két óra alatt "letudni".
Sétánkat este 10 óra magasságában kezdtük a Szajna partján a Bartók Béla téren, és az eredeti cél az volt, hogy valahová beüljünk egy könnyű vacsorára. Mivel a környéken a szállodákon kívül nem volt semmi, elindultunk toronyiránt - Eiffel toronyiránt.
Nem messze A Toronytól találtunk egy hangulatos kis Olasz (sic!) éttermet és abba ültünk be, illetve az elé ültünk ki elé. Az étel finom volt, a kiszolgálásra és az árakra pedig igazán nem lehetett panaszunk annak ellenére, hogy az étterem kifejezetten turistákra szakosodott.
Így a vacsora után a jó időjáráson felbuzdulva indultunk el az Eiffel torony felé, mert tudtuk másnap nem lesz időnk ide visszajönni. Már útközben fura volt, hogy minél közelebb értünk annál több volt a bóvliárus, hiszen eddigre kis híján éjfél volt. A torony alatt pedig tulajdonképpen két lépést nem tudtunk úgy megtenni, hogy ne akarjanak nagyon szemtelen, vagy kevésbé szemtelen módon ránk sózni valamit. A Champ du Mars park pedig televolt fiatalokkal, akik a gyepen ülve piknikeztek, beszélgettek, és közben csak csodálták a monumentális építményt.
Egy picit távolabb találtunk egy hangulatos vendéglőt a Le Dome-ot, ahová újra csak leültünk egy szusszanásra, majd innen indultunk vissza a szállodánkba. Ekkor már hajnali egy óra is elmúlt, és a díszkivilágítást is lekapcsolták, de a bóvliárusok még mindig kínálták a giccsesebbnél giccsesebb dolgaikat.
Másnap volt két óránk körülnézni, ekkor azonban már a Grand Palais-tól indultunk, és gondoltuk, legalább egy-két dolgot útba ejtünk. Így kisétáltunk a Champs-Elysées-re és elindultunk a diadalív felé.
Az sugárút természetesen tele volt egyrészt autókkal, másrészt gyalogosokkal, és bármelyik üzletbe is néztünk be, biztos, hogy volt bent vásárló. Mire felértünk, az egyébként nem túl messze lévő Diadalívhez, úgy elszaladt az idő, hogy indulnunk kellett a reptérre, így mást már nem is igazán láttunk.
Úton vissza a Grand Palais-hez még jónéhány kisebb parkot kereszteztünk, ahol az előző estéhez hasonlóan ücsörögtek és beszélgettek az emberek. Szinte kedvünk lett volna csatlakozni hozzájuk, de erre sajnos nem volt időnk.
Gyakorlatilag eltöltöttünk úgy kétszer két órát a városban, hogy alig láttunk valamit, de legalább Párizs hangulatát egy kicsit magunkba szívhattuk. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy így is megérte sétálni egy kicsit, és ha legközelebb lesz rá lehetőségünk, biztosan visszalátogatunk, hogy meglátogassuk a többi kötelező turista-célpontot is!
