A hosszú hétvégét megfejelve elvonultunk kicsit wellnesselni a Mezőségbe, ami sajnos nem úgy teljesült, mint amire számítottunk, de egy óriási pozitívuma mégis volt: Ellátogattunk Szekszárdra, ahol bármerre mentünk, csak pozitívan csalódtunk.
Bikácson lévő szállodánkból eredetileg Györkönybe a pincefalu felfedezésére indultunk, de odaérve szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy bizony egy pince sem volt nyitva. Így gondolva egyet továbbmentünk Szekszárdra, hogy legalább ajándékba tudjunk egy kis bort hozni.
A városba érve a főtér mellett a Találka téren parkoltuk le autónkat. (Itt jegyezném meg, hogy aki erre jár, érdemes a parkolási zónákat figyelni, hiszen ha 50 méterrel távolabb parkol, akár a várakozási díj felét is megspórolhatja.)
Innen indultunk rövid sétánkra. Célunk a Babits-emlékház volt, és emellett szerettünk volna egy-két üveg bort vásárolni, lehetőleg olyan helyen, ahol nem (annyira) kopasztják meg az embert.
Menet közben egy kis optikát fedeztünk fel, ahol reményt láttam arra, hogy törött napszemüvegemet pótolni tudom, ezért gyorsan be is tértünk oda. Sajnos nem találtam meg az áhított darabot, de az eladó hölgy éppen csak azt nem ajánlotta fel, hogy legyártják számomra azt a szemüveget amit keresek, de tulajdonképpen minden más lehetőséget végigjátszottunk. Meglepő volt a hozzáállás, és a segítőkészség, de ezt akkor egyedi dolognak tudtam be. (Apropó, aki tudja, hogy Budapesten, vagy környékén hol lehet Polaroid napszemüveget venni, kérem, írja meg nekem! ;) )
Innen indultunk tovább megkeresni Babits szülőházát, ami (milyen meglepő) a Babits Mihály utcában található. Ez sem volt különösebb probléma a kiválóan megszerkesztett információs tábláknak köszönhetően, így gyorsan odaértünk. Még a kasszához sem értünk oda, a pénztáros/teremőr hölgy máris azt kérdezte, hogy van-e valamilyen kedvezményre jogosító kártyánk, vagy egyéb igazolványunk... Nem volt, így kifizettük a súlyos 600 forintos fejenkénti belépőt és elindultunk megnézni a kiállítást.
A kiállítás szépen van berendezve, nagyon logikusan van felépítve, és tényleg testközelből érezhetjük a XIX. század végi hangulatot. Az igazi meglepetés az emeleten fogadott, ahol egy teljesen más karaketrű bemutató fogadott minket, ugyanis a múzeum "kurátorának" tekinthető irodalomtanár itt szokott interaktív órákat tartani a látogatói csoportoknak. Ezt természetesen a teremőr nénitől tudtuk meg, akivel a végére olyan szintű beszélgetésbe bonyolódtunk, hogy az unokája szerelmi életéről (is) mesélt, kiégszítendő Babits szerelméről szóló történetét. Meglepő és érdekes volt. Ezek után jókedvűen és vidáman indultunk egy borkereskedésbe, amit szintén ez a hölgy ajánlott, mintegy búcsúzásképp.
A kereskedés közel volt, és látszott rajta, hogy nem feltétlenül a gazdag turistáknak van fenntartva, így úgy éreztük, jó áron sikerült a helyi pincészetek legjobbjaihoz hozzájutnunk. Természetesen innen sem jöhettünk úgy ki, hogy az eladó úr ne kérdezte volna meg honnan jöttünk, merre jártunk, és rögtön lefolytattunk egy rövid eszmecserét arról, hogy milyenek is azok a celebek, akik Tükörhegyen laknak. Persze emellett azt is megtudtuk miben különbözik a szekszárdi és az egri bikavér, és, hogy mi az igazán jó kadarka titka.
Az i-re a pont az volt, amikor a Találka téren épp ültem volna vissza az autóba, és egy Úr odalépett hozzám, és megkért, hogy mondjam meg neki legyek szíves, hogy hol vettem a kabátom, mert nagyon tetszik neki, és ő is szeretne egy ilyet. Kicsit elszomorodott mikor megmondtam a bolt nevét, mert ilyen üzlet Szekszárd környékén nincs, de amikor mondtam, hogy interneten is megrendelhető, kissé megkönnyebbült.
Szóval bármerre mentünk a városban mindenhol mosolygós vidám embereket láttunk, akármelyik üzletbe, vagy múzeumba léptünk be tényleg vendégnek éreztük magunkat, egészen olyan volt, mintha Európában lettünk volna. Csak remélni tudom, hogy Szekszárdon tényleg mindenki ennyire kedves és életvidám, mert a látottak alapján lenne kedvem abban a városban élni!